A december 5-i népszavazást követően számosan vallják Kós Károllyal: „Mert más az erdélyi ember és más a magyarországi, de különösképpen más és nekünk idegen a pesti magyar”. /A Kalotaszegben írta, 1912-ben./ Bánffy Miklós a Budapesti Hírlap tudósítása szerint (1910. április 26.) az erdélyi közügyek helyzetét így jellemezte: „Kevés kivétellel úgy bántak velünk, mint a mostoha gyermekkel, az utolsók voltunk abban, hogy vágyaink és követeléseink kielégíttessenek.” Bethlen Gábor erdélyi fejedelem egyik levelében (1619. június 3.) ezt üzente Rhédeinek: „Kegyelmed jóakaróinak adja értésekre, afféle hazug híreknek hitelt ne adjanak, mert én nem akarom senki dolgát igazgatnom... Bizonyos dolog, hogy amikor az vármegyék akaratját ember érthetné, nem ártana szemét felnyitni embernek; ki tudja, mostani állapotban mi jöhetne ki az veszekedésből...” Ugyancsak évszázados pozitív példák bizonyítják, le is lehetett győzni a sértődést, haragot, a veszekedésnek. A népszavazás utáni helyzetet mutatja a Hitel 2005 februári száma. Kántor Lajos egy hónappal a népszavazás előtt a Gyurcsány Ferencet és Hiller Istvánt – még miniszterként – megszólító nyílt levelében (amelyet a magyarországi írott sajtó jószerivel elhallgatott) azt írta, hogy a Rákosi-, majd Kádár-rendszer felfogása a nemzetről nem tűnt el nyomtalanul, és a hamis beidegződöttséget az iskola, a köznevelés nem próbálja ellensúlyozni. /Kántor Lajos: Erdély és a magyarországi közvélemény. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 9./ Előzmény: Nemtetszését fejezte ki a Miért és Kántor Lajos is. = Krónika (Kolozsvár), 2004. nov. 9./
